Megteremtjük a cégek számára azt
a professzionális hátországot,
melyben stabilan növekedhetnek.
Kapcsolja össze a tapasztalatainkkal,
és juttassa új szintre a projektjét.

Rólunk
Már 2017 óta segítjük a kisebb cégek kibontakozását. Minden nap azon dolgozunk, hogy a valamit bizonyítani vágyó emberek és cégek túlszárnyalják önmagukat és új lehetőségeket érjenek el.
Több mint 100 tapasztalt kollégából álló csapatunknak köszönhetően stabil és erős hátteret képezünk számukra. Jogi tanácsadás illetve marketing stratégiában sokéves tapasztalattal rendelkezünk. Otthon vagyunk a számvitelben, az IT technológiában és a személyzeti kérdésekben is.
Azonban nem csupán egy profikból álló csapat vagyunk. Remek emberek csoportjának érezzük magunkat, akik egyformán állnak hozzá az élethez. Mindannyiunk meggyőződése, hogy közösségünk jövőjéről már most gondoskodnunk kell. Egyedül így élvezhetik majd a gyermekeink ugyanazt a nagyszerű világot, amelyben mi magunk most élünk.
Vállalatunkon belül a baráti légkör már magától értetődő. És ez a cég eredményein is észrevehető, a sikeres projektek és a motiváció mindenkit előre visznek.
Hogyan fogjon hozzá?
Tegye meg az első lépést és mutassa be nekünk a projektjét.
Az azonos cél felé vezető összes többi lépést már együtt tesszük meg.
Elemzés
Kiértékeljük a projekt erős és gyenge oldalait, majd megtervezzük a javuláshoz szükséges területeket.
Beszélgetés
Közösen átvesszük a további fejlődés lehetőségeit és az együttműködés legközelebbi menetét.
Szabályok
Felállítjuk az együttműködésünk szabályait.
Stratégia
Közösen kidolgozzuk a teljes üzleti modellt, beleértve a marketingstratégiát is.
Megvalósítás
A stratégiát fokozatosan munkába állítjuk.
Fejlesztés
Együtt keressük az útját annak, hogy hogyan tudjuk még tovább juttatni a remek üzletét.
Fogjon hozzá még ma!
Egy valóban határozott előrelépést szeretne tenni?
Írjon nekünk és mi megmutatjuk Önnek, hogy még ma érdemes elkezdenie.
Ne féljen, nem vész el az üzenete!
Erős GFF Holdings része vagyunk.
Ahhoz a kellőképpen erős vállalathoz tartozunk, mely az ötleteit vagy a karrierjét ezeken
a területeken segíti kibontakoztatni:
technológia, mezőgazdaság, szolgáltatás, innováció és fejlesztés.
Valamit meg szeretne változtatni?
Kopogtasson be hozzánk és jöjjön el megvalósítani a munkára vonatkozó vagy személyes álmait.
Ahol jelen vagyunk
Szlovákia, Cseh Köztársaság, Oroszország, Magyarország, Egyesült királyság, Ausztria,
Szlovénia, Lengyelország, Hong Kong, Vietnám,
Egyesült Arab Emírségek, Thaiföld